Hírek

10 okt
Megemlékezés Klebelsberg Kunó szobránál
Halálának évfordulóján koszorúzást tartott gróf Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter Főépület előtt álló szobránál október 10-én, pénteken a Debreceni Egyetem. Az ünnepségen Szilvássy Zoltán rektor beszédét követően egyetemi, állami és városi vezetők, intézmények képviselői helyezték el az emlékezés virágait.
10 okt
Egy kihagyhatatlan nap az életmódváltóknak
Interaktív nyílt napra várja az egészségtudatosabb életre vágyókat a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központja (SET Center) október 18-án. A SET szakemberei ingyenes előadásokkal, mérésekkel, dietetikai és mozgásterápiás tanácsadással, rehabilitációs eszközeinek bemutatásával segítik azokat, akik a sportos életmód mellett döntöttek, döntenek.
09 okt
Debreceni hallgatók világsikere nukleáris medicinában
Harmadik helyen végzett a Debreceni Egyetem csapata a nemzetközi Hackatom feladatmegoldó versenyen. A világdöntőt Moszkvában, a World Atomic Week programsorozat és nemzetközi fórum keretében rendezték meg. A kétfős, IsotopeX nevű csapat tagjai az Egészségtudományi Kar hallgatói.
08 okt
Támogatás a sürgősségi orvostan fejlesztéséért
A Kőröstej Kft. egymillió forinttal támogatja a Sürgősségi Orvostanért a Debreceni Egyetemen Alapítványt. A cég tulajdonosa az adományt kedden adta át az alapítvány vezetőjének. A felajánlást a sürgősségi orvostannal kapcsolatos oktatási és kutatási tevékenység fejlesztésére fordítják.
08 okt
Holdünnep a lampionok alatt
Idén már ötödik alkalommal rendezte meg Debrecenben a hagyományos Kínai Őszközép Ünnepet a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete. A belváros szívében felállított színpadon zenés-táncos produkciók köszöntötték október 5-én, vasárnap este a Kínában több ezeréves hagyományra visszatekintő tradicionális fesztivált.
07 okt
DEDM: a pink október jegyében
Idén is csatlakoznak a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) tagjai a pink október, vagyis a mellrák elleni küzdelem hónapja egyik legnépszerűbb sportos eseményéhez, a Mozaik Med Debreceni Futófesztiválhoz. A DEDM legaktívabb szervezeti egységei nevezéseket is kaptak az eseményre.
07 okt
Kitüntette kiválóságait az Általános Orvostudományi Kar
Kimagasló eredményei elismeréseként Elischer Gyula, Krompecher István, valamint Went István Emlékérmet és Jutalomdíjat adományozott három professzorának a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara. A hétfői díjátadó ünnepségen az OTDK70 Kitűzőt is átadta két professor emeritusának a kar vezetése.
07 okt
Az egyetem egészségügyi innovációiról középiskolásoknak
Középiskolásokból álló csoport látogatott a Debreceni Egyetemre a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány támogatásával. Az egészségügyi pályák iránt érdeklődő fiatalok elsősorban a négyes hélix működésével és az intézmény egészségügyi innovációs rendszerével ismerkedtek. A szervezők remélik, hogy a csoport tagjaiból idővel remek egészségügyi szakemberek válnak.
03 okt
Palkovics László: új járműipari központ lehet a DE
A Debreceni Egyetemen minden adott, hogy megfelelően kapcsolódjon kutatási és képzési oldalról a járműipar komplex rendszeréhez – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Palkovics László egyetemi tanár, aki október 1-jétől az intézmény új szervezeti egységét, a Járműipari és Mesterséges Intelligencia Koordinációs Intézetet vezeti.
03 okt
Átadták az OTDK70 emlékkitűzőket
Idén 70 éves az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), Magyarország legnagyobb felsőoktatási tudományos rendezvénysorozata. A több évtizedes munka elismerésére alapította meg az „OTDK70 Kitűzőt” az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT). A rangos kitüntetést 365 magyarországi és határon túli díjazott, köztük a Debreceni Egyetem 26 munkatársa vehette át a Semmelweis Egyetemen szeptember 29-én rendezett ünnepségen.